2018-11-13 Szilvia névnapja
2011-10-13 | Üzenet a szülőktől az időkapszulába
Üzenet a szülőktől

Amikor ezt az üzenetet olvassátok, amelyet mi, az ovi mostani lakóinak szülei fogalmaztunk kisebb-nagyobb sikerrel, de annál több szeretettel, vélhetően sok-sok év eltelt. A most még aprócska platánfa talán már tekintélyesre nőtt és terebélyes lombkoronája hűs búvóhelyet nyújt Nektek.
E jeles alkalomból valami különlegeset, személyeset, de mindenképp maradandót szerettünk volna alkotni, ami méltó a számunkra oly kedves óvodánk 50. születésnapjának megünnepléséhez.
Emlék tőlünk és rólunk, egy szeletke abból a korból, amikor a mi gyerekeink töltötték meg élettel az épület falait, és mi szülőként először félve, majd teljes nyugalommal bíztuk csemetéinket a mindig barátságos, gondoskodó óvónénikre és a kedves dajkanénikre.
Melegség öntötte el szívünket, valahányszor gyermekünk csoportjának kis birodalmába léptünk, mintha hazaértünk volna. Ez lett a színtere egy új, még ismeretlen világ felfedezésének. Szinte számba sem tudjuk venni azt a sok újat, amit itt tanultak: dalokat, meséket, verseket, és a felnőttek világának néhány fontos szabályait. Bevalljuk, sokszor gondoltuk- milyen jó is lenne itt most óvodásnak lenni!
Kicsik és nagyok gyűltek most itt össze izgatottan e neves jubileumon.
Amit érzünk az büszkeség és hála, amit titkon remélünk, az még legalább 50 év és megannyi boldog, elégedett gyermek, aki itt kapott útravalót a felnőttek világához.
Kívánunk Nektek felhőtlen, gondtalan gyermekéveket, de mindenekelőtt egy olyan óvodát, ami legalább oly kedves számotokra, mint amilyen kedves a mi óvodánk az itt cseperedő összes kisgyermeknek és szüleiknek!

A Cifrakert Óvoda kisgyermekeinek szülei nevében:
Majorné Molnár Erika
SZMK elnök
Kelt: Szabadbattyán, 2011.10.12.